Egy történet: "A nő minden nap elmegy a szobor előtt, azt kérve, hogy segítsen, hogy megnyerje a lottót. Ez így megy hetek, hónapok, évek óta, amikor egyszer a szobor azt válaszolja neki: Feladtad a szelvényt?"
§William Clement Stone§
Amikor egy egész sereg ugyanolyan, vagy csak éppen eltérő ember vesz körül, hajlamos az ember maga is beolvadni, és ugyanolyanná válni.. De nincs annál fontosabb hogy egyéniségek legyünk.. Egy csendes, nyugodt, vita mentes élet mit sem ér, ha közben nem lehetünk önmagunk, és nem mondhatjuk ki azokat a szavakat, amiket szeretnénk.. Akkor már legyen egy zűrzavaros, bolondos és igenis vitás élet a miénk ahol, azok vagyunk akik lenni akarunk..
A kapcsolatok bonyolultak.. Rengeteg fájdalom és szenvedés párosulhat a tengernyi boldogság és öröm mellé amit ilyenkor érzünk.. Fáj ha a másik nem keres ha nem hív fel ha úgy érezzük nem érdekeljük a másikat. Minden ember kívánja a másik figyelmét, mindenki szeret számítani valakinek.. De ez csak akkor valósulhat meg ha teljes az odaadás ha teljes az összhang ha mindent meg tudtok beszélni ha bármit tudtok együtt csinálni, enni, aludni, szeretkezni, beszélgetni, sétálni, hallgatni.. tényleg bármit, ha már az egyik nem stimmel akkor a kapcsolat egy része hiányzik.. akkor már nem teljes az összhang és így csak fokozódik az érzés hogy neked máshol van a helyed..
"Miért törjük magunkat, ha folyamatosan veszítünk?"
Ez egy olyan kihívás ami, szerintem minden ember életében egyszer biztosan előfordul, de nem mindenki elég bátor ahhoz, hogy az ismeretlen úton járjon..