'Úgy élünk, mint a rocksztárok.. Minden bárpulton táncolunk.. Ezek vagyunk mi.. Nem hiszem, hogy valaha is megváltozunk...'

Néha csak azt veszem észre hogy egyszerűen semmi sem érdekel... sem a család, sem az álmaim, még az élet sem... De ahogy telik az idő és várok még egy-két percet rájövök, hogy csak elegem van, hogy sok volt, hogy elfáradtam...

Valójában, legbelül az összes apróság érdekel... Szeretnék mindenre emlékezni, tudni hogy mik voltak azok a dolgok amik fájtak amik örömet okoztak, amik megváltoztattak... Szeretném tudni ki az, vagy éppen ki volt az, aki mindig mellettem állt, aki egy arckifejezésből tudta hogy gond van és szeretnék emlékezni az összes marhaságra, poénra, és mosolyra amik segítettek hogy tudjam, nem kell félnem semmitől és hogy azt leszámítva hogy egy aprócska ember vagyok, ebben a hatalmas világban és a dolgok nagyon gyorsan változnak körülöttem, milyen érzés boldog lenni.. Nem feladni... Küzdeni és ÉLNI!!

'Milyen azt érezni, hogy különbözöl tőlem?? Egyformák vagyunk!?!'

Mind fiatalok vagyunk és szabadok... és mindannyian különbözünk egymástól... De az is lehet hogy pont ugyanolyanok...egyformák vagyunk!?!? Csak elkerüli a figyelmünk, miközben arra koncentrálunk hogy egy picit se hasonlítsunk a másikra... 

'Te csak egy kis kölyök vagy, senki se ad neked szünetet...'

Az hogy mire van időnk,mi döntjük el, mondják a bölcsek. De mi van a külső nem várt tényezőkkel? Mikor valaki más kavar be? Olyankor nem sok mindent lehet tenni. 

Az érzés mikor 16-17 évesen a világ összes terhét a válladon érzed, felbecsülhetetlen. Úgy érzed nem tudsz mindenkinek megfelelni... A szüleidnek, a tanároknak, a barátaidnak, a szerelmednek és főleg önmagadnak nem. Ez az érzés a legtöbb fiatalt szeptember környékén kínozza. Mindenki úgy érzi kimarad valami királyságosból. Az időbeosztás szívás, a rengeteg elvárás szívás, hirtelen minden szívás. Igazából NEM! 
Mert egy bölcs azt mondta egyszer, hogy arra van időd amire szakítasz. Néha állj meg és élvezd a napsütést, a zuhogó esőt, a barátaid mosolyát, az igazi életet mert amíg az elvárások megmaradnak addig a jó dolgok sietve távoznak...

'Egyedül nézünk szembe a világgal...'

Mindenkinek meg van a maga története, hogy miért olyan amilyen...
Vannak olyanok akiknek hosszú és részletes, de vannak akiknek csak így alakult... 

'Egy újabb fordulópont, egy elágazás az úton..."

Hiába akarunk valaki mást megváltoztatni, nagy rá az esély, hogy nem fog sikerülni...
Sajnos tapasztalataim szerint az ember addig nem tud senkit megváltoztatni amíg saját maga nem változik meg.. 

Benjamin Franklin fogalmazta meg legjobban hogy - számomra- mit is jelent az hogy meg akarunk változtatni valakit...  "A példamutatás a legjobb prédikáció" 

'Úgyhogy bocsásd meg, amit nem tudsz elfelejteni'

Érdekes gondolat, ha az élethez egy kapcsolót kívánunk, egy olyat amivel előre lehet tekerni az unalmas pillanatokat vagy a kellemetlen beszélgetéseket, egy olyat amivel visszamehetünk az életünkben a számunkra fontos esetleg tanulságos eseményekhez, egy olyat amivel megállíthatjuk lelassíthatjuk vagy éppen felgyorsíthatjuk az időt és élvezhetjük a kellemes pillanatokat, vagy túl léptethetjük magunkat a rosszon... Először hihetetlenül sőt elképesztően klasszul hangzik.. ismétlem először.. ha átgondoljuk és nem egyből az emberi kapzsiság és butaság vezérel minket rá jöhetünk hogy ez nem egy csodás szerkezet hanem csak egy borzasztó menekülési próbálkozás... Valahogy minden veszekedésben, apró kellemetlen összezörrenésben vagy vitában ott van az a valami - magam sem tudom megnevezni - ami tökéletessé teszi a pillanatot.. Az életet nem csak élni kell, hanem minden lehetőséget megragadni, ezerszer elmondani hogy "szeretlek", hogy "fontos vagy nekem", hogy "bocsáss meg"... tudom hogy ezeket a legnehezebb kimondani és a legnehezebb megtalálni azt az időpontot amikor, és azt a személyt, akinek érdemes mondani de a legeslegvégén rájövünk hogy megérte párszor elrontani és végül a tökéletes helyen a tökéletes időben a megfelelő személynek mondani... 

'Mi lesz ha hibázok? Mi lesz ha megváltoztatom a világot?'

'Hello' ezzel kezdődik minden... és a viszontlátás reményét adó 'viszlát'-tal végződik. 
Mégis nem ez a lényeg,
hogy hogyan kezdődött már nem érdekel senkit sem, talán már nem emlékszik senki sem... hogy hogyan végződik az csak egy ideig fontos, amíg feldolgozod hogy vége. Csak a köztes  idő számít, hogy mi történik a 'Hello' és a 'viszlát' között...

'Voltak veszekedéseink.. Elértünk vele bármit is??'

Néha érdemes elgondolkozni azon, hogy ki is a barátunk, de első sorban azon hogy mi is a barátság.. Feltétlen odaadás? Teljes bizalom? Őszinteség? Kitartás? 

Elbizonytalanító.. hiszen vannak emberek akik csak a mi jó és király oldalunkat szeretik.. és mi van a rossz tulajdonságainkkal? Az már nem is igazi ha valaki nem ismer a rossz oldalunkról is, az velünk jár, az is mi vagyunk és ha valaki feltétlen odaadást tanúsít egy barátságban, teljes bizalommal fordul felénk, mindig őszinte és végig kitart mellettünk, az nem hogy elfogadja mindazt ami nem tökéletes bennünk de pont azért szeret amilyenek vagyunk és néha meg annak ellenére is...