'Színek és ígéretek, hogyan legyünk bátrak..'

Egy nap végén, egy hét végén, egy év végén, mindig lehet összegzést csinálni.. mi volt jó az elmúlt időszakban, hol rontottam el, mit szeretnék jobban csinálni, mi az amit szeretnék elfelejteni vagy éppen amit sosem szeretnék elfelejteni.. Majd terveket gyártani a még előttünk álló időre.. Elgondolkodni azon hogy miket szeretnénk elérni, mi az ami nekünk ebben segíthet.. Annyi minden történt és annyi minden történhet.. Az életet nem lehet megtervezni és hiba nélkül leélni, kikerülni az összes akadályt és végig rohanni az egészen.. de az irányítás a kezünkben van..  

'Ha már az igazságot tiltják, megszegünk minden szabályt...'

Hihetetlen hogy ha vissza gondolok, rengeteg helyzetben jobb döntés lett volna mosolyogva elmenni, nem is foglalkozva a következményekkel.. Eddig ha olvastam olyat hogy élvezd ki az életet mert csak egy van belőle, nem nagyon érdekelt.. 
Ma már én is így gondolom, elpazaroljuk az egészet felesleges dolgokra, sírunk mikor nevethetnénk, szorongunk, sajnálkozunk az időnk nagy részében.. értem én, sőt el is fogadom, hogy meg kell alapoznunk a jövőnket és hogy majd lesz jobb is.. de mi van ha holnap elüt egy busz, vagy bármi más történik? Szeretnék úgy élni hogy minden napban van valami olyan, amire szívesen emlékszem majd vissza mikor megöregedtem, vagy ha szembe jön egy busz és lepereg minden ami jó volt..  Legyen az egy zene, egy ölelés, egy döntés hogy inkább mosolyogva sétálok el...

'A hazugság tűnik az igazságnak szóval... '

Mind defektesek vagyunk, romlottak... hibásak.. Az élet elmegy mellettünk és mi csak hibát hibára halmozunk... Életünk legszebb hibái azok voltak amikkel senki sem értett egyet, de mi mégis megtettük.. Amikor semmivel sem törődve egy kicsit éltünk.. Mikor ellógtunk egy napsütéses napot pedig dolgunk lett volna, egész nap filmeztünk vagy olvastunk pedig lett volna mit csinálni.. Az élet apró örömei az élet apró csodái is.. Mindannyian hibáztunk életünkben nem is egyszer, ezt bizton állíthatom.. De talán mindegyik hibát nevezhetnénk csodának is.. 

'Mindent komolyan gondoltam, amit elmondtam'

Érdekes, hogy az emberek elítélnek mert mondasz vagy teszel valami olyat ami nekik nem tetszik, mert nem úgy viselkedsz ahogy a kedvükre való.. Ilyenkor mérgesek, haragszanak, csalódottak és utálkoznak.. legyen ez egy tanár, egy barát, vagy csak egy idegen.. Valamiért mindenki életében van olyan személy aki rohadtul elvárja hogy úgy viselkedj ahogy neki tetszik.. mosolyogj, kiabálj, utálj másokat... De talán ez ellen nem is lehet tenni.. Mert lehet hogy mi is ilyenek vagyunk egy másik ember életében.. Talán mi is csak az elvárásainkkal, fenntartásainkkal fordulunk a másikhoz.. egymáshoz..  

'Nem érdekel, hogy mit gondolsz. Mindaddig, amíg rólam szól..'

Az emberek kötelességüknek érzik hogy ítélkezzenek feletted, még akkor is ha nem ismernek, és nem tudják hogy ki is vagy valójában.. Mindenki el akarja mondani a véleményét, mert úgy érzi hogy az a helyes, az ha jól megmondja a másiknak, hogy ő mit gondol és hogyan gondolja azt.. Csak a probléma ott kezdődik, hogy vannak emberek akiket cseppet sem érdekel a másik véleménye (ide sorolnám magamat is), de minek lehet nevezni az ilyen embereket? Makacsnak, szemtelennek, butának esetleg másnak? Vagy szabadnak, öntudatosnak, elvekkel rendelkezőnek?? Ez most akkor egy pozitív dolog vagy negatív? 
Sajnos ez egy negatív megítélésű dolog, nagyon egyszerű okból.. és  az az egoizmus.. mert hát ha már egyszer elmondja a véleményét, akkor mi az hogy te nem hallgatod meg, fogadod el azt sőt, értesz vele egyet? Mert sajnos az emberek csalódnak benned, ha nem úgy élsz ahogy ők az elvárják... 

'A brand new life, this tale is rude...'

"Take a step back. You're human. You are beautiful. You are so beautiful. & you can be anything. You can be everything. Dont hate because someone broke your heart. Or because your parents split. Or because your bestfriend betrayed you. Or because the kid down the street called you fat, ugly, stupid or worthless. Cry when you want too, let go when its time. Dont hang onto painful memories because your afraid to let go. Let go of things that are in the past. Forget things that aren't worth remembering. Stop taking life for granted. Live for something. Live for yourself. Fall in love. Fall out of love. Question things. Tell someone how you really feel. Sleep under the stars. Create. Imagine. Inspire. Meet new people. Make someones day. Follow your dreams. Live life to the fullest. And one day when your old, look back with no regrets."

'Padlón voltam, fulladoztam, de ez még épp időben jött... '

Véleményem szerint az hogy ki bölcs és ki nem, azt nem mi döntjük el, és nem is mások.. maga az élet választ.. Abban biztos vagyok hogy bölcsnek születni nem lehet, hosszú és nehézkes utat kellett bejárnia mindenkinek akire azt mondjuk hogy 'Ő igazán bölcs'... Szerintem egy bölcs nem osztogat tanácsokat. Csak mesél az életről, a világról, mindenről, úgy mesél, hogy mindenki megértse mit is akar üzenni.. A tanácsokat legtöbben azért nem fogadjuk meg, mert javasolva, adva van benne, egy irány és már dacból sem azt tesszük.. De a bölcs ember meséjében nincs sem tanács sem javaslat.. nyíltan biztosan nincs...

'Mondj el nekik, mindent amit most tudok. Kiáltsd a háztetőkről, írd a horizontra, ami volt, minden elmúlt. Mond el nekik hogy boldog voltam, és hogy a szívem összetört...'

Figyelj oda mikor eljön a szerelem... A szerelem csodás dolog... Kívánom hogy egyszer mindenkinek jusson belőle ha csak egy kicsi is.. Boldognak lenni Vele, hozzábújni, megcsókolni, megölelni, tudni hogy semmi rossz nem történhet ha vele vagy, néha ez az amire vágysz és amire szükséged van. De nem szabad elfelejteni hogy minden dolog véges, elválaszt az élet.. így is úgyis.. mert egyszer elmúlik a szerelem, valahogy mindennek vége van, nevezhetjük ezt pesszimizmusnak, de szimplán csak reális gondolkodásnak is. 

Mikor vége és annyira fáj hogy egyből rohannál vissza hogy megváltoztasd amit tettél, de már lehetetlen visszacsinálni mindazt ami jó volt, na akkor jössz rá, hogy  igen, ez volt az amire vigyázhattunk is volna amit őrizhettük volna, de nem tettük. márpedig sírni nyafogni összetörni, lehet könnyű de rohadtul nem segít semmin csak mélyebben vagy mint előtte.... és majd legközelebb, talán egy másik életben, majd nem rohansz el mellette mert tudod hogy ez egy csodás dolog és érdemes vigyázni rá, mert ilyen  ez a szerelem jön és megy...  

'Ő a jelképe az ellenállásnak..'

Van az az időszak az életünkben amikor nem érdekel minket a jövő.. A mának akarunk élni és most akarunk felhőtlenül boldogok lenni... Nem hagyjuk, hogy érdekeljen minket semmiféle korlát vagy szabály, sőt attól még izgalmasabb az egész és igazából valahogy egyáltalán nem érdekel a másik véleménye.. Mert egy boldog jövőhöz hozzá tartoznak a fiatalkori hibáink is.. Ezek építenek és formálnak minket olyanokká amilyenek vagyunk és amilyeneké válunk... 

'Úgy élünk, mint a rocksztárok.. Minden bárpulton táncolunk.. Ezek vagyunk mi.. Nem hiszem, hogy valaha is megváltozunk...'

Néha csak azt veszem észre hogy egyszerűen semmi sem érdekel... sem a család, sem az álmaim, még az élet sem... De ahogy telik az idő és várok még egy-két percet rájövök, hogy csak elegem van, hogy sok volt, hogy elfáradtam...

Valójában, legbelül az összes apróság érdekel... Szeretnék mindenre emlékezni, tudni hogy mik voltak azok a dolgok amik fájtak amik örömet okoztak, amik megváltoztattak... Szeretném tudni ki az, vagy éppen ki volt az, aki mindig mellettem állt, aki egy arckifejezésből tudta hogy gond van és szeretnék emlékezni az összes marhaságra, poénra, és mosolyra amik segítettek hogy tudjam, nem kell félnem semmitől és hogy azt leszámítva hogy egy aprócska ember vagyok, ebben a hatalmas világban és a dolgok nagyon gyorsan változnak körülöttem, milyen érzés boldog lenni.. Nem feladni... Küzdeni és ÉLNI!!

'Milyen azt érezni, hogy különbözöl tőlem?? Egyformák vagyunk!?!'

Mind fiatalok vagyunk és szabadok... és mindannyian különbözünk egymástól... De az is lehet hogy pont ugyanolyanok...egyformák vagyunk!?!? Csak elkerüli a figyelmünk, miközben arra koncentrálunk hogy egy picit se hasonlítsunk a másikra... 

'Te csak egy kis kölyök vagy, senki se ad neked szünetet...'

Az hogy mire van időnk,mi döntjük el, mondják a bölcsek. De mi van a külső nem várt tényezőkkel? Mikor valaki más kavar be? Olyankor nem sok mindent lehet tenni. 

Az érzés mikor 16-17 évesen a világ összes terhét a válladon érzed, felbecsülhetetlen. Úgy érzed nem tudsz mindenkinek megfelelni... A szüleidnek, a tanároknak, a barátaidnak, a szerelmednek és főleg önmagadnak nem. Ez az érzés a legtöbb fiatalt szeptember környékén kínozza. Mindenki úgy érzi kimarad valami királyságosból. Az időbeosztás szívás, a rengeteg elvárás szívás, hirtelen minden szívás. Igazából NEM! 
Mert egy bölcs azt mondta egyszer, hogy arra van időd amire szakítasz. Néha állj meg és élvezd a napsütést, a zuhogó esőt, a barátaid mosolyát, az igazi életet mert amíg az elvárások megmaradnak addig a jó dolgok sietve távoznak...

'Egyedül nézünk szembe a világgal...'

Mindenkinek meg van a maga története, hogy miért olyan amilyen...
Vannak olyanok akiknek hosszú és részletes, de vannak akiknek csak így alakult... 

'Egy újabb fordulópont, egy elágazás az úton..."

Hiába akarunk valaki mást megváltoztatni, nagy rá az esély, hogy nem fog sikerülni...
Sajnos tapasztalataim szerint az ember addig nem tud senkit megváltoztatni amíg saját maga nem változik meg.. 

Benjamin Franklin fogalmazta meg legjobban hogy - számomra- mit is jelent az hogy meg akarunk változtatni valakit...  "A példamutatás a legjobb prédikáció" 

'Úgyhogy bocsásd meg, amit nem tudsz elfelejteni'

Érdekes gondolat, ha az élethez egy kapcsolót kívánunk, egy olyat amivel előre lehet tekerni az unalmas pillanatokat vagy a kellemetlen beszélgetéseket, egy olyat amivel visszamehetünk az életünkben a számunkra fontos esetleg tanulságos eseményekhez, egy olyat amivel megállíthatjuk lelassíthatjuk vagy éppen felgyorsíthatjuk az időt és élvezhetjük a kellemes pillanatokat, vagy túl léptethetjük magunkat a rosszon... Először hihetetlenül sőt elképesztően klasszul hangzik.. ismétlem először.. ha átgondoljuk és nem egyből az emberi kapzsiság és butaság vezérel minket rá jöhetünk hogy ez nem egy csodás szerkezet hanem csak egy borzasztó menekülési próbálkozás... Valahogy minden veszekedésben, apró kellemetlen összezörrenésben vagy vitában ott van az a valami - magam sem tudom megnevezni - ami tökéletessé teszi a pillanatot.. Az életet nem csak élni kell, hanem minden lehetőséget megragadni, ezerszer elmondani hogy "szeretlek", hogy "fontos vagy nekem", hogy "bocsáss meg"... tudom hogy ezeket a legnehezebb kimondani és a legnehezebb megtalálni azt az időpontot amikor, és azt a személyt, akinek érdemes mondani de a legeslegvégén rájövünk hogy megérte párszor elrontani és végül a tökéletes helyen a tökéletes időben a megfelelő személynek mondani... 

'Mi lesz ha hibázok? Mi lesz ha megváltoztatom a világot?'

'Hello' ezzel kezdődik minden... és a viszontlátás reményét adó 'viszlát'-tal végződik. 
Mégis nem ez a lényeg,
hogy hogyan kezdődött már nem érdekel senkit sem, talán már nem emlékszik senki sem... hogy hogyan végződik az csak egy ideig fontos, amíg feldolgozod hogy vége. Csak a köztes  idő számít, hogy mi történik a 'Hello' és a 'viszlát' között...

'Voltak veszekedéseink.. Elértünk vele bármit is??'

Néha érdemes elgondolkozni azon, hogy ki is a barátunk, de első sorban azon hogy mi is a barátság.. Feltétlen odaadás? Teljes bizalom? Őszinteség? Kitartás? 

Elbizonytalanító.. hiszen vannak emberek akik csak a mi jó és király oldalunkat szeretik.. és mi van a rossz tulajdonságainkkal? Az már nem is igazi ha valaki nem ismer a rossz oldalunkról is, az velünk jár, az is mi vagyunk és ha valaki feltétlen odaadást tanúsít egy barátságban, teljes bizalommal fordul felénk, mindig őszinte és végig kitart mellettünk, az nem hogy elfogadja mindazt ami nem tökéletes bennünk de pont azért szeret amilyenek vagyunk és néha meg annak ellenére is... 

'Futni...'

Néha jó érzés elmenekülni a gondok elől... felállni és elfutni amilyen gyorsan csak bírunk... 

mert a gondok jönnek és szinte sosem egyedül és néha van akkora mázlink hogy beforduljunk egy mellékutcába mielőtt észrevenne.. de előbb utóbb arcon csap a valóság... 

'Ki vagy te, hogy megmond fekete vagy fehér?'

Néha meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat és meg kell tanulnunk együtt élni a tudattal hogy remek emberek vagyunk. Az emberek többsége egyfolytában ítélkezik... Megmondják hogy mi fekete és mi fehér mi a helyes és mi a helytelen... de kérdem én, miért rájuk hallgatunk? Miért hagyjuk magunkat befolyásolni? Mert félünk egyedül lenni, félünk attól hogy a társadalom kitaszít magából és egyedül maradunk...
Mégis úgy gondolom hogy még ott is hibát keresünk ahol nincs.. Csak hogy beleköthessünk csak hogy nekünk legyen igazunk... ezek vagyunk... mi egyszerű emberek...

Ha nem tanulsz a hibáidból, akkor felesleges volt elkövetned őket!!! 

'Mert az út a mennyországba mérföldnyi felhős poklon vezet keresztül...'

Az előadás végén mikor kialszanak a fények akkor és csak akkor rá fogsz jönni hogy életed minden elfuserált pillanata után valami csodálatos dolog történt veled… Amit nem is tudtál volna élvezni hogy ha az előtte lévő hibáidból nem tanulsz. Szép lassan rájössz majd hogy valahogy belül mind egy kicsit defektesek vagyunk.. picit, nagyon, borzasztóan… Emlékszem a mosdó padlóján kuporogtam és sírtam hogy azt akkor nagyon elcsesztem de most vissza gondolva csak nevetek azon hogy miért volt az akkor, úgy… Mert igen tanultam belőle és igen boldogabb vagyok mint valaha… És lehet hogy ez is egy hiba lesz de talán eddigi életem legszebb tévedése…Majd felállok a reflektor megvilágítja majd a főszereplőt vagyis a Te életedben Téged az Ő életében meg Őt az Én életemben meg Engem és csak nevetünk, kacagunk, hahotázunk az egészen a nézők felállnak és tapsolnak és te ott fogsz állni a tökéletesen eljátszott komédiáddal az életnek nevezett színpadon. 

"Felejtsd el a problémáid, ugrálni akarok!!!"

Furán működik az agy...Mikor nincs szüksége egy információ hiába tudja egy egész életen át akkor is csak elraktározza és eldugja valami mély zugba... és te bárhogy gondolkodsz nem jut eszedbe pedig ott van...Legyen ez matek példa, egy vers, vagy valaki kinézete és személyisége... Érdekes de úgy érzed valójában semmi de az ég világon semmi sem köt már hozzá...

"Láttam a madarakat szállni az égen... sajnos szemembe sütött a Nap..."

Vajon az álmainkat kergetjük, vagy futunk utánunk, esetleg csak várjuk őket? Talán nem kéne utánuk kapálózni vagy ugrálni. Lehet hogy ha épp csak annyit tennénk értük mint amit az adott helyzetből kihozhatunk elég lenne... Lehet hogy nem kéne telhetetlennek lennünk, nem kéne egyszerűen csak várnunk? A csodára, az esélyre, a változásra? Vagy ilyenek nincsenek is? Nem lehet hogyha csendben szemlélődünk eljön? Mindig hangosnak és gyorsnak, rohanónak és egyformának kell lennünk? Ugyan úgy kell panaszkodnunk mint a szomszédunk? Talán nem ismerjük, nem látjuk azokat az embereket akik nem panaszkodnak, akik nem rohannak hol a boltba hol az álmaik után és mégis a boltba is odaérnek és minden álmuk valóra válik...

'Én ott leszek neked mert te is ott leszel nekem...'

Akár hiszed akár nem, te vagy a legjobb barátnőm, mert ha kell hajnali egykor is megbeszélem veled a semmit, ha kell hazudok érted, ha kell kiállok érted... és ez kölcsönös mert nem akadályozzuk egymást az előrébb jutásban nem tartjuk vissza a másikat hanem támogatjuk segítjük egymást hogy szárnyalhassunk.

'Nehéz esernyőt tartani, a hideg esőben..."

Minden okkal történik... minden találkozásnak célja, oka van... Lesz amikor kihasználnak, lesz amikor átvernek, lesz amikor csalódni fogsz, és lesz amikor boldog leszel, amikor az a valaki kihozza belőled a legjobbat... aki majd az esőben is esernyőt tart neked...

'Itt maradok, és változtatni fogok!!!'

Nem egyáltalán nem,  hanem csak nehezen bízok meg bárkiben is, és igen részben ez Ő miatta van de nem csak miatta... szerintem az életet nem lehet úgy felfogni hogy akkor innentől kezdve soha senkiben nem bízok és nem beszélek senkivel és nem teremtek emberi kapcsolatokat... mikor kicsi voltál és elestél akkor újra felálltál és megpróbáltad megint ez ugyanolyan meg kell próbálni még egyszer és még egyszer és még ezerszer is... mert a végén valami jó fog kisülni belőle, reméljük...

'Don't worry be happy...'

El kell buknunk mielőtt sikerünk lesz? Csalódnunk kell mielőtt bízunk? Fájnia kell és csak utána leszünk rendben? Sírnunk kell mielőtt mosolyognánk? Végig kell szenvednünk az esőt hogy lássuk a szivárványt? A válasz egyszerű és érthető: FOGALMAM SINCS!!!
Én elbuktam mielőtt sikerem lett volna és csalódtam mielőtt bízni tudtam volna. Nekem fájt és csak utána lettem rendben. Én sírtam mielőtt mosolyogtam volna. Én végig szenvedtem az esőt mielőtt láttam volna a szivárványt… Utólag tudom élveznem kellett volna, az összes lépést az úton… Mindent azt is ami pocsék volt…  Mert most már tudom, hogy vezet út a boldogsághoz és az első lépés az hogy mindent élvezni kell... 

'Remény-vonat...'

Állsz a vonat állomáson és vársz.. hogy mire? A menetrend szerint érkező vonatodra... nem is gondolkozol el azon, egy pillanatra sem jut eszedbe hogy ha nincs ott a vonat akkor fogod magad és elmész... nem, nem

Te vársz... mind várunk mert jönnie kell a vonatnak... hiába nem látod és nem érzed a vonat jönni fog és te vársz... miért? csak azért mert ha most kilátástalan is a helyzeted a jó jönni fog, mert rajta van a menetrenden... érkeznek az álmaid a céljaid a jó...

'Tanulságos mese fog születni...'

Ott voltunk mind a ketten és én elhittem a legarcátlanabb hazugságot is mert mesés volt, ahogy mondtad... 
Így hetek távlatából is meg tudom találni azt a pillanatot amikor felébredtem a mesés álomból, és rájöttem hogy te nem a jó fiú vagy a meséből hanem a rossz fiú, a gonosz...
Eltelik majd pár év és mese fog születni abból hogy ismertelek, és mindenki tanulni fog a mesémből...

'A nagykönyv is tévedhet...'

A  nagykönyvben úgy van írva, hogy a "vége" jó... hogy a végén mindannyian örömünkben ugrálva tapsolva sikoltozva együtt vagyunk boldogok... de most mindenki szomorú... csalódtak a végkifejletben... senki sem boldog és senki sem örül együtt... véleményem szerint két lehetőség van, vagy a nagykönyv téved vagy ennek nem itt van a vége...  

amit nem kértem...

Életem során kaptam mindenből, még abból is amit nem kértem, főleg abból és az életet nem érdekelte a véleményem... pedig sírtam, panaszkodtam, jajgattam... mert az élet osztja a pofonjait és neked ki kell bírnod...

'Csak... '

Én nem akarlak bántani, nem akarom azt tenni amit te tettél velem... én csak egy jegyet szeretnék az első sorba, tudod a páholyos részbe hogy végignézhessem ahogyan az élet majd bosszút áll rajtad, duplán... triplán..

'Ugrani...'

Menekültél már? Ültél már a szobádban és csak azért üvöltetted a zenét, hogy ne hallják hogy sírsz? Érezted már hogy semmi sincs rendben? Hogy valami nagyon rossz helyen vagy, nagyon rossz időben?
Én igen. Akartam már menekülni. Nem tettetni tovább hogy minden rendben. Ugrani...
De sosem tudtam feladni... A könnyek elapadtak, a zene abbamaradt, és csak mosolyogtam tovább... hol őszintén, hol hamisan. Mert az élet nem arról szól hogy mikor adod fel... hanem hogy mikor és hogyan kerülsz a megfelelő útra... a jó helyre, a jó időben, akkor mikor már nem sírsz, őszintén mosolyogsz és nem akarsz már többé ugrani...

'Szülinap...'

Eltelik egy év... Sok minden változott, de te úgy érzed hogy szinte semmi... bár a hajad hosszabb lett és a suli is nehezebb de te ugyanaz vagy mint eddig. Pedig nem.. változtál, szebb lettél, tapasztaltabb és bölcsebb mint egy éve... Talán ahogyan öregszel és elrepülnek feletted az évek, észre sem veszed de tanulsz, egyfolytában és most nem a matek óráról beszélek... Tanulsz a 'tanulj az életről' című könyvből, nem is keveset... padlóra kerülsz és megtanulsz felállni, részegen érkezel haza és megtanulod eltitkolni, hiszel, bízol és szeretsz utána csalódsz és mégis megint hiszel bízol és szeretsz... Megtanulsz hazudni másoknak, azután hazudni magadnak is. Megtanulsz hamisan mosolyogni, ha fáj, majd igazából mosolyogni ha fáj... De mikor 60-70-80 évesen elmeséled hogy milyen volt 16-17-18 évesnek lenni, a gyermekeidnek, unokáidnak... rájössz hogy a legtöbbet akkor tanultad, mikor még nem is tudtál róla... mikor még nem tudtad, hogy létezik az a bizonyos könyv...

'Felnövünk...'

Visszagondolva az elmúlt évekre... akkor még mint egy kislány gondolkodtam.. lehet, hogy pár év múlva ugyanezt fogom gondolni... vagy már holnap... attól függetlenül, hogy nem tudok elmenni úgy egy pocsolya mellett, hogy bele ne ugorjak, azt leszámítva hogy minden irtó cuki dolog láttán visongani kezdek, és nem bírom ki hogy ne ugráljak mint egy őrült a kedvenc zenémre...
Úgy gondolom szépen, lassan - nagyon lassan - felnövünk...
Mert változunk, talán ez a lényeg, hogy tudjunk változni, szeretni, hinni, reménykedni és elfogadni....

'Apró csodák...'

Mosoly... az a bizonyos félmosoly, a vidám mosoly, a 32 fogat villantó mosoly, a jól ismert kamu mosoly, az őszinte mosoly, a félős mosoly, a szerény mosoly, a bizakodó mosoly, a csalódott mosoly, a 'na nesze' mosoly, a szívdöglesztő mosoly...
Mindig lehet mosolyogni... és minden mosoly gyönyörű... és mindegyik magában hordoz egy apró csodát..

'Busz...'

Felszálltam a buszra. Az övére... Nem volt bérletem... Csak egy sima jegyet váltottam... Ott és akkor nem féltem... Nem féltem a következményektől, nem féltem hogy le kell majd szállnom... Mert ott ültem mellette, láttam mosolyogni... éreztem a testéből áradó melegséget... láttam hogy jól van...

Aztán eljött a pillanat, a végállomáson... a busz már nem vitt tovább... Nem volt lehetőség venni egy bérletet, tovább már nem volt lyukasztható a jegy... De nem féltem... Egy csodás utazásom volt, mellette.. néhol esett az eső, de utána jött a szivárvány, volt hogy együtt néztük a napfelkeltét és a napnyugtát is... Eddig életem legmeghatározóbb és legeslegszebb utazása volt... még ha le is kellett szállnom a buszról... Integetett és mosolygott és elhaladt előttem egy része az életemnek... a legjobbnak hitt része... 

'Jó lenne felejteni...'

Csak állsz, és érzed, hogy hiba volt...
Nem tudod mekkora, de nem is érdekel igazán...
Látod magad körül az embereket, látod amint hozzád beszélnek, bár te úgy érzed a szavak elrepülnek melletted...
Egyik pillanatban még helyesled a tetteidet, a másikban már nem...
Csak szeretnél mindent elfelejteni...

'Ha bármi számít, minden számít...'

És minden megváltozik, egy perc leforgása alatt. Ismét reménykedsz. Megint hiszel és bízol. Úgy érzed minden rendben, úgy gondolod ha bármi számít, minden számít...
A naplemente ismét gyönyörű. Az élet újra szép. Érzed, tudod, hogy a helyére rakódott egy részed. Biztos vagy benne, hogy ennek így kell lennie... 

'I hate him!!!'

Vannak, akik úgy tanulják a verseket, hogy sokszor elismétlik magukban. Újra és újra, mint egy mantrát. Reménykedem benne, hogy ha én is sokszor ismételgetem magamban, hogy utállak, talán el is hiszem.
UTÁLLAK!! UTÁLLAK!! UTÁLOM ŐT!!!
Csak idézni tudok: 'Úgy érzem tudnod kell, hogy teher vagy a vállamon. És utálom, hogy rosszul érzem magam miatta...'


Maybe, I believe it, I hate you. I am sure I hate you.
Again, again and again.. I hate you! I hate you! I hate you! If I told you it a thousand times, maybe I  think it is.
I HATE YOU!! I HATE YOU! I HATE HIM!!!
I can only quote: 'I think you need to know, You're weighing on my shoulders. And I'm sick of feeling down...'

'Közhelyek...'

Mikor megkérdezik, hogy mitől félsz a legjobban!? A legtöbb válasz, az hogy a magánytól, a csalódástól, a múlandóságtól vagy a haláltól. Általában egy állapotot választunk ki. 
Én úgy vélekedem, hogy aminek meg kell történnie az megtörténik, ahol eltörtél ott leszel erős, semmi sem tart örökké és a halál nem is olyan rémisztő. 
Ezek csupán közhelyek mégis temérdek helyzetben fel lehet őket használni. 
Egyedül érzed magad? - Nem tart örökké. 
Csalódtál valakiben? - Ennek így kellett történnie. 
Elment? - Jönni fog helyette más. 
Szereted? - Talán sosem múlik el, talán sosem felejted, talán őt már nem pótolhatja senki és semmi. De lesz ennél jobb!  

'Mind...'

Do you love him? - This is just psychological question. 
No name. No place. No time. 
Still got your mind... 

'Kezd el írni az újat!!'

Néha jól esik vissza olvasgatni a régi feljegyzéseket, a régi füzetlapokat, régi napló bejegyzéseket... 
De mégis olyan fura, hiszem sosem élheted át még egyszer, nem fogod magad újra úgy érezni mint akkor... 
Olyan jól esik emlékezni, jól esik ha valami nagyon régen történt dolog, érzés, gondolat elborítja az elméd... 
Amíg életed előző fejezeteit nézegeted  újra és újra, ennyit mondasz:  "csak utoljára"

Addig nem tudod elkezdeni az újat írni, amíg a régit olvasod. 

'Egy kiesett nap...'

Képzeld el, hogy egy nap kiesik az életedből. Egy napot elfelejthetsz pontosan úgy, mintha meg sem történt volna. Mennyi, de mennyi minden változna meg. A hangulatod, a kapcsolataid, az egész életed. Most állj meg egy percre, te aki ezt olvasod. Lélekben állj meg csak egy pillanatra! Gondold végig mennyi mindent veszítenél ha ez a nap meg se történne: azokat a mosolyokat amiket a barátaidtól kaptál, azt az élményt hogy reggel óta egy dalszöveg jár a fejedben és estére hosszas keresés után megtalálod, egy matek órát ami nem is tűnik veszteségnek, de valakinek akinek feldobtad a napját az értetlenkedéseddel igenis sokat jelent, a mai mosolyod amit ma te adtál másoknak, mind fontosak, értékesek. Csak gondolj bele napjaid hosszú láncába, szakadj ki a hétköznapi gondolkodásodból! Értékeld ami most történik veled, mert ez egyszeri, megismételhetetlen és soha el nem múló, soha vissza nem váltható! 

'És még sorolhatnám...'

Rálépek a frissen esett hóra... A szívem teljesen megnyugszik.Úgy érzem még a legelképesztőbb dolgok is valóra válhatnak. A fehér hó, mint a tisztaság szimbóluma, elvarázsolja a lelkemet. Teljesen olyan, mintha újrakezdhetnék valamit, mintha kaptam volna egy második esélyt... Olyan mintha Isten mosolyogva köszöntene fentről. Mintha csinálna egy külön napot azért, hogy nekem jó legyen... Hihetetlen, csodálatos, varázslatos, elbűvölő, magával ragadó, tökéletes... és még sorolhatnám! 

'Hiszek a tündérekben! - I believe in fairies!'

Én is olyat akarok, mint Wendy. Igen, Wendy a Pán Péterből. Szeretném, ha az elveszett fiúk vezére álmomban eljönne értem... Szeretném, ha elrepítene Sohaországba... Szeretném, ha megtanítana küzdeni a kalózok ellen... Szeretném, ha úgy táncolna velem, mint Péter Wendyvel... Szeretném, ha titokban figyelne és mikor rajtakapom, szégyellősen elfordítaná a fejét... Szeretném, ha úgy repülne a boldogságtól, mikor megcsókolom... Ha van egy tündérmese amiben hiszek... akkor ez az!!

I also want something like Wendy. Yes, Wendy from Peter Pan. I want the leader of the Lost Boys to come see me in my dreams ... I want you to fly with me, Neverland ... I want you to teach me to fight against the pirates ... I want you to dance with me, as Peter with Wendy ... I want you to secretly watching me and when I get it, shyly turned her head ... I want to be flying with happiness when I kiss ... If what I believe is a fairy tale ... this is it!

'Bevallom..'

Töredelmesen bevallom, nem vagyok olyan szép, mint te. Nem flörtölök annyit srácokkal, mint te. Nem használok alapozót, nem festem ki minden nap magam, nem veszek azért magamnak ruhát, mert ez a divat és nem járok bulizni, hogy mindenki az illuminált állapotomat tárgyalja.

Egy nagyon egyszerű lány vagyok, teljesen szürke napokkal. Van néhány fiú barátom, akik sosem használnának ki. Azért vásárolok magamnak valamit mert tetszik. Én tudom mit jelent az, hogy illuminált és absztinens. Átlagos, kicsit sem szép lány vagyok, de van egyéniségem vannak barátaim, tudok szeretni és nem vagyok olyan üres, mint te. 

'Hangos robaj, földrengés...'

Beloptad magad a szívembe. Nem csak bekukkantottál és vissza csuktad az ajtót, nem te totálisan áttörted  a szívem összes ajtaját, akkora robajjal érkeztél, hogy minden ablak megrepedt. Tartós vendég lettél, nem csak átutazó. Nem érdekel már, hogy meddig maradsz vagy, hogy hogyan távozol. Most itt vagy nekem, ebben a pillanatban is... és most csak ez számít.

' Pont elég szánalmas vagy.'

Van egy olyan érzésem, hogy sokat fogok én még szenvedni amiatt, hogy nem plázacica vagyok, van eszem és életcélom is, a péntek esti programom nem az hogy részegre igyam magam, és hogy egyetlen egy műkörmös, fodrász vagy kozmetikus száma sincs a telefonomban. Már a gimnáziumi évek alatt megtapasztalható, hogy a fiúknak a szép tökéletes agyonplasztikázott lányok jönnek be. Szerintem ez később sem lesz másként. Az nem számít hogy belül üres vagy ne félj a lényeg hogy ne törjön le a körmöd és hogy az embereknek megmutasd micsoda egy sztár vagy. Az hogy a kommunikációd a külvilággal, kiterjed annyiban hogy a képeid alá írod hogy 'nem te vagy a szebb!', ne aggódj csak épp annyira szánalmas, hogy az összes üresfejű pasit magadba bolondítsd. Ezzel már el is érted a célod. Csak tudod aki kurvának áll az számíthat arra, hogy előbb utóbb, úgy is fogják kezelni, mint egy kurva. 

'Mikor még a világ is össze esküdött ellened...'

Olyankor, mikor semmi sem a terveid szerint alakul és úgy érzed, hogy a világ is össze esküdött ellened. A fényes jövő sem kecsegtet és a remény is elveszett. Abban a pillanatban, ott és akkor kell mindent leszarni és  olyat tenni ami őrültség, és ha máskor nem, olyankor kell elkezdeni élni, mosolyogni, szeretni mert ez a te életed, senki másé. Csak te élheted és csak te alakíthatod úgy, hogy neked jó legyen. El kell érned, hogy az álmaid valóra váljanak és igazán boldognak kell lenned.