'Mi lesz ha hibázok? Mi lesz ha megváltoztatom a világot?'

'Hello' ezzel kezdődik minden... és a viszontlátás reményét adó 'viszlát'-tal végződik. 
Mégis nem ez a lényeg,
hogy hogyan kezdődött már nem érdekel senkit sem, talán már nem emlékszik senki sem... hogy hogyan végződik az csak egy ideig fontos, amíg feldolgozod hogy vége. Csak a köztes  idő számít, hogy mi történik a 'Hello' és a 'viszlát' között...

'Voltak veszekedéseink.. Elértünk vele bármit is??'

Néha érdemes elgondolkozni azon, hogy ki is a barátunk, de első sorban azon hogy mi is a barátság.. Feltétlen odaadás? Teljes bizalom? Őszinteség? Kitartás? 

Elbizonytalanító.. hiszen vannak emberek akik csak a mi jó és király oldalunkat szeretik.. és mi van a rossz tulajdonságainkkal? Az már nem is igazi ha valaki nem ismer a rossz oldalunkról is, az velünk jár, az is mi vagyunk és ha valaki feltétlen odaadást tanúsít egy barátságban, teljes bizalommal fordul felénk, mindig őszinte és végig kitart mellettünk, az nem hogy elfogadja mindazt ami nem tökéletes bennünk de pont azért szeret amilyenek vagyunk és néha meg annak ellenére is... 

'Futni...'

Néha jó érzés elmenekülni a gondok elől... felállni és elfutni amilyen gyorsan csak bírunk... 

mert a gondok jönnek és szinte sosem egyedül és néha van akkora mázlink hogy beforduljunk egy mellékutcába mielőtt észrevenne.. de előbb utóbb arcon csap a valóság... 

'Ki vagy te, hogy megmond fekete vagy fehér?'

Néha meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat és meg kell tanulnunk együtt élni a tudattal hogy remek emberek vagyunk. Az emberek többsége egyfolytában ítélkezik... Megmondják hogy mi fekete és mi fehér mi a helyes és mi a helytelen... de kérdem én, miért rájuk hallgatunk? Miért hagyjuk magunkat befolyásolni? Mert félünk egyedül lenni, félünk attól hogy a társadalom kitaszít magából és egyedül maradunk...
Mégis úgy gondolom hogy még ott is hibát keresünk ahol nincs.. Csak hogy beleköthessünk csak hogy nekünk legyen igazunk... ezek vagyunk... mi egyszerű emberek...